Van olyan belsőépítészeti tervezés, amikor nem az a legnagyobb kihívás, hogyan tudunk minden szükséges funkciót bezsúfolni a térbe. Többnyire egy új életszakasz kezdete adja a lakás vásárlás alapját és az új élethelyzet kapcsán kell újragondolni az igényeket, vágyakat és ez nem is olyan egyszerű feladat, mint elsőre hinnénk. A legnehezebb ilyenkor önmagunkra figyelni és meghallani a saját belső hangunkat és vágyainkat, hogy a belsőépítész tervező ez alapján tudjon számunkra igazi álomotthont tervezeni.
Edina először azzal keresett meg, hogy a válási folyamat feldolgozása részeként kicsit felújítaná korábbi otthonukat, ami egyébként már itt-ott frissítésre szorult. Majd fél évvel később arra jutott, tiszta lappal indulna és inkább új lakást vásárol, ahol teljesen önmagára és új életére szabhatja a tereket. Olyan ingatlant keresett, ami befektetésnek is jó lehet, ha később ismét változik az élethelyzet, akkor könnyen el- vagy kiadható legyen. A Sasad és Farkasrét közt levő új építésű társasház felső emeleti penthouse lakása elég jó beruházásnak tűnt.
A konyha – étkező- nappali tere, balra a beugró az előtér. Egy üvegfal határolja le az előszobát, hogy már rögtön belépéskor feltáruljon a teljes panoráma.
A kihívást inkább az adta, hogy egy már stabilan kialakított társas élet után új életet kezdeni és ehhez a belső hangunkat, valós egyéni igényeket a felszínre hozni kemény belső munkát kívánt. Márpedig egy otthon tervezéshez ezekre a válaszokra is szükség van. Szerencsére a tervezési folyamat lehetőséget adhat arra, hogy ezt legyen idő átgondolni és kicsit elengedni az előző otthont és valami újat teremteni. Otthonteremtés, térben és lélekben. Ugye.
Aprócska nehezítő körülmény, ha a társasház már szerkezetkész és 2 hónap maradt az első beszélgetéstől a válaszfalak és gépészeti kiállások helyének megadásáig. És ha ebbe még beleesik a karácsonyi időszak is. Vagy ha valaki egyedülálló nőként vág bele egy építkezésbe annak összes döntésével, terhével és örömével együtt. Az, hogy fél év múlva beütött a covid és a lezárások, így nem lehetett könnyen személyesen találkozni vagy burkolatot nézni, már meg sem kottyant nekünk. Na jó ez utóbbi nem igaz. Jó sok kihívást és megoldandó feladatot adott a belsőépítészeti tervezési folyamat mindkettőnknek, de azt gondolom jól vettük az akadályokat. Edina nem ismer lehetetlent: határozott, vagány, energikus és sportos nő, ugyanakkor csupa szív kedvesség belül és elegánsan nőies. Mindezt úgy érzem sikerült az otthonában is megteremteni.
1. eredeti építész alaprajz – 2. tervezett berendezési alaprajz
Funkcionális térszervezés
Fontos szempont volt, hogy ha már penthouse lakás, szép a kilátás, rengeteg a fény körben, a ház mögött pedig hatalmas fenyőfa áll a kertben, akkor ezt jól lehessen látni, lehessen élvezni ezeket az adottságokat a lakásból is. Lényeges volt a vendégfogadási lehetőség, előszoba, nagy étkező és nappali tér, terasz kapcsolat, hogy oda is ki lehessen ülni a barátokkal. Ebben az összefüggő térben, úgy férjen el a konyha, hogy rendezett legyen és jól használható. Ugyanakkor legyen egy saját intim szféra, ahol hálószoba-gardrób és komfortos fürdő is helyet kapjon. Relaxációhoz kád, a napi rutinhoz zuhany. Szükség volt egy dolgozó és egyben vendég szobára is. Elfért egy külön wc is, főként a vendégeknek. És a gépészetet is el kellett rejteni valahogy, ami a hőszivattyús megoldások esetében nem is olyan kis helyet igényel. Cserébe remekül megférnek mellette a takarításhoz szükséges háztartási eszközök.
1. Dolgozó. 2.- 4. A nappali teljes falát betöltő falpanel, ami elrejti a privát tereket leválasztó tolóajtót, a tv mögötti kábeleket és az előszobai tárolót is.
Tervezési folyamat
Sok alaprajzi verziót beszéltünk át az első 2 hónapban, amikor a különböző elrendezések alapján kristályosodtak ki a valós igények és prioritások. Mikor ez megvolt, már „csak” a beruházóval kellett a műszaki megoldásokat egyeztetni, hogy mindent meg tudjanak majd valósítani. Utána pedig az anyagválasztás: burkolatok és bútorok részletes tervezése várt ránk. Ekkor már bőven benne voltunk a lezárásos covid időszakban, ami azért nem könnyítette meg a dolgunkat.
A fürdőszoba, ahol elfért egy kissebb térben álló kád és kényelmes épített zuhany is.
A hálószoba, mellette a gardrób és a vendégmosdó
Megvalósítás
A részletes tervek, anyagválasztások nyár közepére nagyrészt elkészültek. Párhuzamosan zajlott az árajánlatok egyeztetése a beruházóval és a helyszíni egyeztetések kivitelezőkkel. A kivitelezés kicsit elhúzódott, de a végeredmény azt gondolom megérte a rengeteg befektetett munkát.
A képek egy letisztult, tágas és nőies színeket magán viselő otthont mutatnak. Azonban az otthonokról készült képek mögött mindig van egy történet. Egy olyan történet, ami meghatározza az otthon élményt, magunkon őrzi az oda vezető út nyomait. Ettől válik az otthon egyedivé és ettől szól igazán azokról, akik benne élnek.
Fotók: Kövesdi Réka és b36műhely tervrajzok
Ha úgy érzed hasonló cipőben jársz és szakértő tervezőre van szükséged, keress bátran!

















